Az imaórák liturgiája (zsolozsma)és a szentmise
Szent Benedek Regulájában számos fejezetet szentel az imaórák liturgiájának leírására, mely himnuszokból, énekelt zsoltárokból és egy bibliai olvasmányból áll. Ez utóbbi rövid a rövidebb imaórákon, hosszabb az éjszakai imaórában. A monasztikus szerzetesközösség az Egyház nevében ünnepel, és dicséri Istent úgy, ahogyan az Őt megilleti. Minden zsolozsmában van közbenjáró imádság, amiben Istent arra kérik, hogy tekintsen világunkra.
„Mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak”
(Efezusi levél 5,19)
Szent Benedek részletesen, egészen aprólékosan szabályozta a zsolozsmák menetét, s ezzel együtt meghatározta azt is, hogy milyen változtatásokat lehet alkalmazni. Az isteni liturgiát cseh nyelven énekeljük, néhanapján – főleg ünnepnapokon – régi, legtöbbször igen szép gregoriánokat is éneklünk, amely istendicséretünkhöz egyfajta időtlenséget is hozzátesz az adott pillanatban, kapcsolat ez a minket megelőző szerzetestestvérek sokaságával.
„Mihelyt meghallják az istentiszteletre hívó jelet, azonnal hagyjanak ott mindent, ami kezükben van és a legnagyobb gyorsasággal induljanak, de mégis nyugodtan, hogy a komolytalanságra ne adjanak okot. Az istenszolgálatnak tehát semmit eléje ne tegyenek”
(Szent Benedek Regulája 43. fejezet)
A szentmise valóban a szerzetes életének középpontja, hiszen a mi Üdvözítőnk, Jézus Krisztus Eucharisztiában maradt közöttünk. Nem csak jelen van köztünk, hanem felajánlja, hogy válaszoljunk is az ő szövetségére. A szerzetesek hiszik, hogy a szentmise, melyet minden nap bemutatnak, természetfölötti módon hatékony Isten dicsőségére és kortársaik üdvösségére, azaz minden ember boldogságára.
„Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne.”
(János evangélium 6,54–55)