Testvéri élet a közösségben

A monasztikus közösség valóban a testvéri kapcsolatok helye, de a Regula szerint mindenekelőtt a lelki küzdelem helyszíne. Ezt a küzdelmet nem kell eltúlozni, de nem szabad figyelmen kívül hagynunk zordságát sem. Ez a belső harc gyakran észrevehetetlen, mindig személyes, de hozzátartozik mindenkihez, nem azért mert mindenkinél ugyanaz, hanem mert a közösség egy test, egy „kis Egyház”, és a lelki küzdelemmel mindenki szembesül.

A szerzetes tisztában van azzal, hogy közössége, testvérei, nehézségei – ha ezektől nem menekül –, fejlődésének gondviselésszerű talajává válik. A feszült és túlzsúfolt napok így teszik számára láthatóvá, mint tűnik elő egy mit sem sejtett bátorság, mely ezidáig érlelődött anélkül, hogy különösebben foglalkozott volna vele. Aki szereti hivatását, az szeretni fog küzdeni is azért, hogy a maga idejében megnyilvánuljon az Úr kimondhatatlan szeretete és gyengédsége… és hogy a különböző karakterekből adódó súrlódások mögött is rátaláljon a testvéri élet n visszafogott, ugyanakkor határozott és hatékony gyengédségére. Ez egyáltalán nem a védelmező, gyermeket óvó gyengédség. Nem egyszerű összejátszás, mely megnyugtat, és elgyengít. Éber jelenlét, mely sokat remél a másiktól, rengeteget kér, minden lehetőt megad, legfőképpen ad.